külön site összetartani / tanulni

Joós István, h, 07/27/2009 - 15:00

Rég forr bennem az igény olyan közösségre, ahol meghallgatja, megtalálja, megérti egymást mindenki / bárki, aki tart ott, hogy erre már képes.

Aki járja az útját, aki megosztana magából, aki befogadna másokat.

Ahol nem jó és rossz az érték és a szempont.
Ahol nem ítélkezünk, de figyelünk.

A Szívesség Közösség is erről szól.

Tapasztalás általi fejlődés lehetősége.
És az összes társ site is mind – segítve egymást.

De.

Egy sem mondja ki, hogy változó, tudatosodó, fénylő, útkereső emberek közössége vagyunk.

Ezért kezdtem az egyutt.com -ot még ősszel, de azóta nem nyúltam hozzá.

-

A "kultúrális kreatívok" film és a levelezés utána visszahozta az igényt. És a lelkesdést, hogy ezt katalizáljam.

Jön, és árad, és MEG AKAR NYILVÁNULNI - rajtam, általam, Veletek.

Ezt érzem
Most.

-

Fontos azonban, hogy NEM ki-nyilvánítva, NEM ki-rekesztve hanem BE-fogadó módon.

Azaz nem állhat egyetlen jel, vagy szimbólum, vagy vallás, vagy hitvilág jegyében sem.

Közösség ahol otthonosan érzi magát
- bármely keresztény
- a buddhista
- a zsidó
- a tao útkereső
- az ezoteikus
- az asztrológus
- a tudományos
- az egoista
- az elveszett
- a magányos
- a bölcs
- a magyar hagyományokhoz térő
- stb

BÁRKI

Ahol értéket adunk, egymástól tanulunk, elemzünk, beszélgetünk, tapasztalatcserélünk.

-

Azon merengek szabad-e belefognom, és jónak érzem, hogy megosszam a kérdést Veletek.

Tehát, hogy ebbe? És hogy MOST?

: )

-

Vagy a meglévő site-ok amúgy is így működnek, és nem szükséges ki is mondani, mert az csak ellenkezést szül?

-

És néven is gondolkodom épp.

Tudatosodás, szeretet, változás, új, felelős, gondolkodó, áldozó, boldogság... fogalmak, amik tolulnak.

Ugyanakkor tehát nem sodródó, nem semmittevő, hanem cselekvő.

-

valtozunk.net
lehetoseg.net

A legnyugodtabbak az ötleteim közül.

- együtt
- tudatosan
- segítve
- felelősen
- megosztva

Bár regisztráltam már:

- szeretet.info
- egyutt.com
- ujember.info
- tudatosodas.info
- boldogsag.info

: )

-

esetleg:

- szolgalat.net
- peldaado.net
- alazat.net
- felelosseg.net

-

?

istván

p.s.

egy barátom levele ugyanerről:

"Sokan érzik, tudni vélik, hogy ebben a forrongó világban ennek a helynek itt, ahol lakunk, kulcsszerepe van.

És nem azért, mert mert mi, magyarok különbek lennénk más nemzetnél.
Hanem, mert ezen a helyen a Földön a szeretet energiájának csomósodási pontja van. Bizonyos értelemben a bolygó szívében lakunk.

Az emberiség e vészterhes időkben válaszút előtt áll: vagy folytatja az önzés és mohóság útját, és kiéli vágytermészetét, vagy új irányt vesz, és nagyot lép az önzetlenség, a tudatosság, a testvériség felé, hogy életében a szeretet vezérelje őt. Létünk függ most ettől.

És, ha már itt lakunk a bolygó szívében, a szerepünk nagy ebben a döntésben. Ettől nem elájulnunk kell, és nem növelni fontosságtudatunkat, mert ez csak az egonk, és a régi úton tart.

Ez sokkal inkább a felelősségvállalásról szól, a tudatosságról, a példamutatásról és a csöndes szolgálatról. Kemény munkával jár, lemondással, az önmagunkról való elfelejtkezésről, és a felelős választásról.

Ezt üzenném azoknak, akik nagy hangon, mellüket verve, kis nemzetként önigazolást keresve magyarkodnak. Mert ők nem az új úton haladnak, hanem minket a régin tartanak.

A megkülönböztetés, a kirekesztés, az elkülönülés a régi kor szava. Nem a családfa számít, nem a vallás, nem a bőr színe.

Magyar az, akinek most itt van otthona. Akinek most itt van dolga.

Így hát magyar a zsidó is, a cigány, a néger, a buddhista tanító, a kínai piacon az elárusító. A mormon hittérítő, az angol gyógyító és az amerikai újságíró: mind-mind, ha itt van most otthon, ha szíve idehúz, ha most velünk van.

Akit a sors most idevetett, nem véletlenül tette.
Felelőssége van, nagy felelőssége."

5
Average: 5 (2 votes)
Your rating: None

11 hozzászólás

elindult :))

Beküldő: Joós István. Beküldés időpontja: sze, 08/05/2009 - 23:36.

http://egyseg.net

: ))

Csak kapkodom a fejem,

Beküldő: s.kriszti. Beküldés időpontja: v, 08/09/2009 - 19:03.

mennyi minden történt, amíg nyaraltam.
Nagyon jóóó!
:)

valtozunk.net-re

Beküldő: lélegzem. Beküldés időpontja: sze, 07/29/2009 - 14:28.

valtozunk.net-re szavazok.

örök a változás - örök a megismerés

Szeretem a végtelen dolgokat :)

juhuuuuuuuuu!! :D

Beküldő: Joós István. Beküldés időpontja: k, 07/28/2009 - 14:58.

képzeljétek!

enyém (miénk) az egyseg.net domain
valamikor korábban már regisztráltam!!

:)))

:))

Beküldő: s.kriszti. Beküldés időpontja: k, 07/28/2009 - 15:08.

annyira jó, hogy így örülsz

köszönjük!

: )

mi

Beküldő: edit. Beküldés időpontja: k, 07/28/2009 - 11:13.

A kulcs MI vagyunk.
Erőink egyesítése, közösségként.
Egyéni szeretet, boldogság, alázat, felelősség, szolgálat, példaadás, segítés, tudatosság is hangsúlyos, de csak együtt emelhetjük feljebb.
Ezért az egyutt.com-ot érzem kifejezőnek.
Lehetett volna egyseg.com is.

.com nélkül

Beküldő: Ottó. Beküldés időpontja: k, 07/28/2009 - 13:21.

Az "együtt" név nekem is tetszik, de a .com végződés számomra haszonelvűséget fejez ki, ezért nem tartanám szerencsésnek a használatát. Ugyanígy az .info végződés is félrevezető.

Szerintem a "szeretet" és a "szív" szóban is ott van valahol a közösség gondolata.

Még ami eszembe jutott: tisztasziv.net

szeretet.net vagy sziv.net,

Beküldő: s.kriszti. Beküldés időpontja: k, 07/28/2009 - 08:28.
5

mind a kettőben benne van a lényeg
Előttem hozzászólóknak igazuk van, vágj bele, csináld és bízz magadba!
De ha segítség kell, itt vagyunk!

: )

sziv.net

Beküldő: Ottó. Beküldés időpontja: h, 07/27/2009 - 23:27.

Én pár éve nagy ökofalu bolond voltam. De arra kellett rájönnöm, hogy a legmagasztosabb idea is semmit sem ér, ha az emberből nem árad, mint lámpásból a fény, az önzetlen szeretet.
Nagyszerű dolog szeretni, felszabadító érzés. De társakra találni ebben az érzésben hasonló nagy öröm. Olyan mintha egy nagy kavargó tömegben megtalálnád a testvéred, aki tudja mit érzel.

Igen!!!

Beküldő: pasztor.evi. Beküldés időpontja: h, 07/27/2009 - 16:18.

Kedves István!
Egyetértek Annával, hiszen láthatod a szivesség.net kategóriáiba nem minden fér bele,(pl közös poénok:-)) és a köréd gyülekezőknek szükségük van egymás véleményére, társaságára. A kezdeményező Te voltál, és ha tovább fejleszted, amit elkezdtél, gyarapodik, fejlődik.Biztos lehetsz benne,h. van igény rá.

Nem véletlen az sem, kik látogatják ezeket az oldalakat, de hát ezt Te tudod a legjobban:-)
Az indíttatás, önzetlenül adni, már kijelölt egy irányt, amire olyan emberek figyelnek fel, akiknek fontos a másik.
Mindenki tud valamit adni a közösségnek, akár a figyelmét, akár a problémáját, kérdését, kérését, véleményét...Nagy felelősség, hogyan és mit reflektálunk egymás gondolataira, de amióta olvasgatom a bejegyzéseket, örömmel tölt el, hogy vannak akik hasonlóan gondolkodnak ebben a világban mint én, vagy én gondolkodom úgy mint Ők.Ha mégsem, megfontolandónak tartom a véleményüket... Már ezidáig is nagyon sokat kaptam Tőletek!!!!
Sajnos a filmet nem tudtam megnézni, csak pár sort hallottam, vmi miatt nem tölti le a gépem, de majd megoldom valahogy.A reakciókból itélve nem kellene kihagynom:-)))

Szóval István, vágj bele:-) !!!

cselekvőszeretet.net????
szeretvetanulás.net ?????? Szerinted?

Csak így tovább!

Ne kérdezze

Beküldő: lélegzem. Beküldés időpontja: h, 07/27/2009 - 15:36.

Csinálja! :)

de ha még bizonytalan akkor ne.

vagyis szerintem akkor is csinálja, ha még bizonytalan de úgy érzi szívét lelkét bele tudná adni és örömmel tenné.
akkor csak jó lehet, és felesleges dolog olyan meg nincsen úgyse.

szóval kedves hogy kikéri a véleményünket és az ott fönt a véleményem és

BÍZZON magában :)

since 2009 – Nyugodtan másold részben vagy akár egészben, semmilyen jogot nem tartok fenn.